Egy ideális helyszínt nem elég esztétika és szimpátia alapján kiválasztani.
A bulira való alkalmasság legfőbb szempontjai egy Dj szemével:

1.- Megfelelő méret!
Az első és legfontosabb, hogy a tervezett létszám elfér-e kényelmesen, lehetőleg egy helyiségben együtt a tánctérrel.
Ha két teremre osztódik és az egyik teremben vacsoráznak, beszélgetnek, a másikban pedig megy a buli, esetleg ez a két rész nem átlátható, ott kettészedjük a násznépet. Ezáltal romlik a buli hangulat és a fotók számára sem lesz a legideálisabb.
Nekünk is nehezedik a belátásunk, hiszen nem érzékeljük a másik teremben lévő vendégek reakcióját a zenékre.
Ha pl: 15 ember ugrál egy 80 fős esküvőn, ott bizony váltanunk kell, hogy a többséget is tudjuk motiválni.
Cél, hogy már a vacsora alatt is meglegyen a kellő hangulat.
Fontos, hogy rálátásunk legyen a történésekre, hogy azokhoz egyből igazítsuk a hangerőt, zenét vagy akár egy tust, dobszólót stb .


2.-Megfelelő hangerő
Ha szimpatikus a megfelelő méretű helyszínünk, akkor a következő fontos pont a hangerő korlátozás.
A szigorított törvények alapján a legtöbb lakóövezeti hangkorlátozás az első lakóépület ablakjától 1m-re, 40-45 decibel körül megengedett.
Ez sajnos sok helyszínnél úgy néz ki, hogy kitesznek egy beállított, hitelesített decibelmérőt a bárpultra, ami nem haladhatja meg a 83-90 dB-t, mert az ez feletti érték meghaladj a fent említett korlátozást.
Hogy legyen viszonyítási alapunk: az emberi beszéd 75dB. Egy zajos főút  átlagosan 95dB. Tehát ezen értékek mellett nem fér bele a beszédet elnyomó hangerő, ill. a mikrofonba kiabálás, hogy eladó a menyasszony vagy éljen az ifjú pár. A jó lagzihoz nem kell fülsiketítő hangerő, de egy élvezhető, táncteret beterítő hang nélkülözhetetlen.

3.- Szállás vagy szállítás
Fontos kérdés, hogy a család és többségében a násznép tartózkodási helyéhez képest, milyen távolságra van a kiszemelt helyszín. A messziről jött vendégeknek van-e elég szállás.

4.-Parkoló
Autóval érkezőknek legyen elég parkoló ahol nyugodt szívvel biztonságban tudják az értéküket.
Akik közelebb laknak a helyszínhez, rendelkezésre áll-e taxi, sofőrszolgálat vagy kisbusz számukra.
Sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy az a vendég, aki nem fogyaszt alkoholt, mert vezet, bizony hamar elfárad, zavarja a hangosan mulatozós, kiabálós társaság és a menyasszonytánc után már el is köszön.

5.-Dohányzás.
Ahol csak kilépnek a teraszajtón és egyből adott a dohányzás lehetősége, az a legjobb megoldás. Igazából ilyenkor nem szakadnak ki a party hangulatból.
Ahol el kell sétálni távolabbi, elszeparált területre az sajnos szintén kettészakítja a bulit.
Amennyiben kihelyezett szertartást szeretne a pár a kertben, előnyös a jó kezdéshez, ha Welcome asztal körül már vendégérkezéstől szól a kellemes zene.
A ceremóniamester a szertartáshangosításon pedig tudja irányítani, motiválni, mikrofon segítségével a vendégeket, ami a fotózást is végigkíséri.
Tehát előnyös ebben az esetben egy elszeparált kert rész, ami erre alkalmas.

Mint zeneszolgáltató a kulisszák mögül írtam most le azt az 5 pontot amit szerintem figyelembe kell venni a jó buli hangulat szempontjából.
Természetesen a mi dolgunk az is, hogy igazodjunk az adott körülményekhez, minden tőlünk telhetőt megtegyünk azért, hogy hajnalban egy elégedett pártól, családtól, násznéptől tudjunk elbúcsúzni. A fent leírt pontok ezt csak elősegítik. Tudjuk, hogy nem elhanyagolható részek az árak és természetesen az esküvő többi fontos eleme sem, de érdemes megvizsgálni, hogy van-e lehetőség a fentiek megvalósítására.

Összegezve az igazán szuper esküvői buli helyszín 5 pontját:
– Násznéphez megfelelő méret
– Hangerő korlátozás nélkül
– Parkolóval
– Szállással vagy szállítással
– Teraszkapcsolattal ellátott vendéglátós egység.